z olvas

Sokkal sűrűbben terveztem frissíteni ezt a blogot. Ráadásul az ötlet csírájában még arról szólt, hogy saját gondolatokat kéne megosztani itt. Úgy tűnik ilyenek nincsenek, de ismét találtam egy olyan szösszenetet ami nagyon egybecseng az általam vallott nézetekkel és egy nálam sokkal okosabb ember igen szépen meg is fogalmazta. Úgy gondoltam, hogy jó lenne, ha minél több emberhez eljutna ez a néhány gondolat (bizony, rengeteg inkognitóba bújt olvasóm van), viszont a szerző sikeresen elbújtatta modern fizika és modern fizika közé. Richard Feynman Nobel-díjas fizikus írja A fizikai törvények jellege c. művében (az első néhány bekezdés "fizikásabb", de egyáltalán nem ördöngős):

A világ jelenségeinek leírására van egy olyan módszerünk, amely a jelenségeket különböző szinteken, egyfajta hierarchikus rendben közelíti meg. Nem törekszem most túlzott pontosságra, és nem is osztom fel a világot meghatározott szintekre, csupán érzékeltetni kívánom, hogy mire is gondolok az eszmék, gondolatok hierarchiájáról beszélve.

A dolgok egyik végén a fizika alapvető törvényei állnak. Aztán kitalálunk különféle közelítő fogalmakat, amelyeknek a végső magyarázata - hitünk szerint - az alapvető törvényekben rejlik. Ilyen például a "hő". A hő az atomok ugráló mozgása, és ha egy forró testről beszélünk, akkor nagyszámú ide-oda cikázó atomot képzelhetünk magunk elé. De erről néha elfeledkezünk, ugyanúgy, ahogy a gleccserre gondolva sem merül fel bennünk mindig az eredetileg leesett hexagonális hó- és jégkristályok képe. Egy másik példa ugyanerre a sókristály. Ha alapjaiban vizsgáljuk, az nagyszámú protonból, neutronból és elektronból áll: de a "sókristály" fogalma már az alapvető kölcsönhatások révén kialakult sajátos elrendeződés teljes képét magában hordozza. A "hő"-höz hasonló a "nyomás" fogalma is.

Ha egy lépcsőfokkal feljebb lépünk, következnek az anyagi tulajdonságok - mint például a "törésmutató", amely megmondja, hogyan térül el a fény egy anyagon áthaladva, vagy a "felületi feszültség", ami lehetővé teszi, hogy a víz összehúzódjék, mindkettőt számokkal adhatjuk meg. És itt már több törvényen át vezet az út addig, amíg felismerjük, hogy ez esetben például az atomok vonzó hatása játszik szerepet. Mégis "felületi feszültség"-ről beszélünk, és nem mindig törődünk azzal, hogy ennek melyek a tényleges, belső okai.

Lépjünk még feljebb! A vízről eszünkbe jutnak a hullámok, a hullámokról a viharok, és más, a viharhoz hasonló jelenségek: például a napkitörések, majd erről a csillagok. És nem mindig érdemes az alapokig visszanyúlni! Valójában legtöbbször ezt nem is tudnánk megtenni, mert minél feljebb lépünk a hierarchián, annál több a közbenső lépés, és szinte mindegyiknek van gyenge pontja. Igazából ezt ma még nem tudjuk áttekinteni.

És ahogy egyre magasabb szintre érünk, úgy követik egymást az egyre bonyolultabb dolgok: az izomrángások vagy idegimpulzusok, amik a fizikai világ olyan roppant bonyolult jelenségei, amelyekben az anyag szerveződése már rendkívűl magas fokon áll. Aztán következnek a békák...

És még tovább lépve olyan fogalmakkal találkozunk, mint "ember" és "történelem" vagy "politikai célszerűség" és így tovább: olyan fogalmak sokasága ez, amelyek már igen magas szinten állnak.

És ha még tovább megyünk, következik a gonoszság, a szépség, a remény...

Melyik "vég" áll közelebb Istenhez - ha szabad e vallásos szóképpel élnem -, a szépség és a remény, vagy az alapvető törvények? Én úgy vélem - a dolgok szerkezeti összefüggéseit nézve-, az a helyes, ha valamennyi tudomány, sőt nem csupán a tudományok, de minden intellektuális erőfeszítés arra irányul, hogy felismerje a hierarchia összefüggéseit: összekapcsolja a szépséget a történelemmel, a történelmet az emberi pszichológiával, a pszichológiát az agy működésével, az agy működését az idegimpulzusokkal, az idegimpulzusokat a kémiával, és így tovább: felfelé vagy lefelé lépegetve a létrán, mindkét irányba. És ma még - nincs értelme áltatni magunkat - nem vagyunk képesek arra, hogy a dolgokat egyik végüktől a másikig egyenes vonalban kövessük, hiszen még csak most kezdjük felismerni ezt a hierarchikus rendet.

Én nem hiszem, hogy bármely "vég" közelebb állnak Istenhez. Bármely végen állva, s csupán annak pillérein végigsétálva azt remélni, hogy ilyen szemszögből az egész megérthető, tévedés. Hiba azt hinni, hogy akár a gonoszság-szépség-remény oldaláról, akár az alapvető törvények oldaláról az egész világ mélységei megérhetőek. Éppen ezért nem szabad - álljunk akár az egyik végén, akár a másikon - egymás munkáját semmibe vennünk. (Ezt valójában nem is tesszük, de az emberek azt hiszik, igen.) És nem feledkezhetünk meg azok népes táboráról sem, akik a közbeeső területeken dolgoznak, és egyik lépcsőfokot a másikkal összekapcsolva napról napra teljesebbé teszik a világról alkotott képünket. E szövevényes hierarchiák bonyolult világa csak lépésről lépésre, valamennyi terület művelőinek összefogásával érthető meg.

Ötödször futok neki ennek a bejegyzésnek, az előző négy próbálkozásban pedig túl sűrűn fordultak elő az ún. "nagy szavak" - nem igazán szeretem őket. Elfáradtam. (nem, nem tudom megírni ezt nagy szavak nélkül, íme:) Ha pedig "van Isten" és szabad tőle bármit is kérni, úgy gondolom az talán csak az erő lehet a mindennapjainkhoz.

Ma a villamoson hazafelé zötykölődve elhatároztam, hogy írok magamnak egy fohászt, afféle erő-kutat. Nem emlékszem, hogy valaha is éreztem volna késztetést, hogy l'art pour l'art írjak, de a saját ima ötlete már régen motoszkál a kobakomban. Sosem írtam meg, mert attól tartottam, hogy nem tudnám kellőképpen papírra vetni, csak egy satnya árnyéka lenne az eredeti gondolatnak, azzal pedig nem akartam szembesíteni magam.

Aztán kaptam valamit, ami azt hiszem leggyakrabban férjes asszonyok körleveleiben fordul elő szívet repesztő stock fényképekkel körbefonva, Chopin muzsikával a háttérben. Nekem is szokott folyni a könnyem, amikor anyukám megnyit egy-egy ilyet.. (valószínűleg elkalandoztam; mindegy, mostmár hatodszor nem fogom újraírni)

Úgy érzem Exupéry imája a sértetlen formája annak a gondolatsornak, ami bennem is megfogalmazódott. Érdemes lenne minden reggel fennhangon elolvasni. Főleg most, Advent alatt.

Uram! Nem csodákért és látomásokért 
fohászkodom, csak erőt kérek a 
hétköznapokhoz. 

Taníts meg a kis lépések művészetére! 

Tégy leleményessé és ötletessé, 
hogy a napok sokféleségében és 
forgatagában időben rögzítsem 
a számomra fontos felismeréseket 
és tapasztalatokat. 
Segíts engem a helyes időbeosztásban. 
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok 
fontossági sorrendjének, elsőrangú vagy
csupán másodrangú fontossága 
megítéléséhez. 

Erőt kérek a fegyelmezettséghez és a 
mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak 
az életen, de értelmesen osszam be 
napjaimat, észleljem a váratlan 
örömöket és magaslatokat. 

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy 
az életben minden simán kell, 
hogy menjen. Ajándékozz meg azzal a 
józan felismeréssel, hogy a nehézségek, 
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések 
az élet magától adódó ráadásai, 
amelyek révén növekedünk és érlelődünk. 

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, 
akinek van elegendő bátorsága és 
szeretete az igazság kimondásához. 
Az igazságot az ember nem magának 
mondja meg, azt mások mondják meg nekünk. 
Tudom, hogy sok probléma éppen 
Úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. 

Kérlek segíts, hogy tudjak várni. 
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk 
Van a barátságra. Add, hogy az élet legszebb, 
legnehezebb, legkockázatosabb és 
legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk. 

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a 
kellő pillanatban és a megfelelő helyen 
szavakkal vagy szavak nélkül egy kis 
jóságot közvetíthessek. 

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől. 
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, 
amire szükségem van. 

Uram! Taníts meg a kis lépések művészetére! 

Ámen

(Antoine de Saint Exupéry: Ima)

Elég későn nyerhettem mélyebb betekintést Cseh Tamás világába. Kettőezertíz nyara, Homoródfürdő, Fábián Zoltán Olvasótábor. Ha nincs a Bakonybél, talán itt is lehetett volna az indián. Volt is, nekünk is volt egy kevés, így utólag sajnálom, hogy nem égtem vele teljesen.

Szóval ott volt, egy évvel azután, hogy eltávozott Tamás: volt egy emlékest, meg dalok a tábortűznél szinte minden este. Akkor ismertem meg ezt a csoda-embert az ő sajátos egyszerűségével. Nem tudtam sok mindent róla, csak a dalok voltak, abból sem ismertem sokat, ahogy most se, de azt a néhányat lehetett szeretni. Egészen más viszonyom volt vele, mint anno, mondjuk, az AC/DC-vel (mindenki volt rocker, nemde?): nem tudtam az összes dalszöveget, nem tudtam az albumok megjelenésének időpontját, a koncerteken résztvevők létszámát, sokszor még a helyszíneket sem. Nemrég egy könyv akadt a kezembe, afféle interjú-sorozat: "Cseh Tamás - Bérczes László beszélgetőkönyve". Talán még azt is hittem, hogy a silány "szakismeretemen" fog javítani. Naná, sejthetitek, hogy ezután sem váltam Cseh Tamás-adattárrá. Talán az emberhez picit közelebb kerültem. Ha igen, hát megérte.

Cseh Tamást nagyon könnyű volt számomra idealizálni - a dalaiból tisztaság és őszinteség árad, éber zenét játszik. Az őszinteség meg a tisztaság dominál a könyvben is: először megrökönyödtem, olvasván, hogy naphosszat képes eltölteni a számítógép előtt puffogtatva, hogy akkor is pöfékel, amikor tudja, hogy rákos. A civilizált élet nagy szabálykönye ezeket úgy hiszem elítéli. Legyünk produktívak, fókuszáltan használjuk ki az időnket, éljünk egészségesen: rendszeres testmozgás, kiegyensúlyozott étrend, meg ki tudja még mi a csuda.

Egy híres énekes magabiztosan áll ki a színpadra. Tudja mit és hogyan akar, minden csinos lányra lekacsint és koncert után csak válogat, hogy épp melyik is kell. Egy énekes, akit gitár nélkül el sem tudunk képzelni, ő biztosan kioktatja az egész zenekart, mert ő a király. Egy énekes, aki másodállásban Kossuth- meg még néhány egyéb-díjas művész biztosan megmondja a tutit a kortárs költészetről. Otthon van a klasszikus irodalom és képzőművészet világában. Tudja, hogy milyen ételhez milyen bor dukál - de soha nem vedel. "Nem", háromszor (sőt, többször).

Nem érdemes ezt a könyvet mint irodalmi alkotást bírálni. Arról pedig, hogy a beszélgetések őszintesége mennyi emberséget hordoz talán két bekezdést írni is szentségtörés. A dalokról, az izgalmakról, a "micsoda utakról" olvasni élmény, valódi "micsoda útra" visz a könyv is. Olyan útra, ahol a kalaúz annyira ember tud lenni, hogy elnézed, ha megremeg a keze, mielőtt kilyukasztja a jegyed. Itt van egy kalaúz, aki egyben útitárs is: utaznál esküvőre vagy temetésre; mindegy, hogy "biznisz or plezsör", ez az útitárs mosolyra fakaszt.

Két hónapja nyolcszáz kilóméterre költöztem szülővárosomtól: Budapesten van szerencsém űzni a deákmesterséget. Nem hiszem, hogy évente egy-két alkalomnál többször lenne lehetőségem a közeljövőben hazalátogatni, a nyári szünetektől eltekintve. "Hogy itt mi lesz, ki tudja ezt?", de azt tudom, hogy ahányszor hallom a Budapest c. dalt mindig elképzelem, ahogyan városom főteréről sétálok le régi iskolám felé, összefutok egy régi tanárommal - ő már ősz, én meg őszülök - és megkérdezem tőle: "Felismer tanár úr, vagy tán elfelejtett már?"

Frissítés másnapról

Az eredeti terv szerint nem kéne itt toldozott-foldozott írásokat publikáljak, de a fenti Beck Zoli-féle dalinterpretációhoz desszert gyanánt muszáj a következőt is ajánlanom. Igazi kortárs eklektik-csemege hangulata van, nekem tetszik.

Hogy jó könyvtárlátogató vagyok-e, azt nem tudnám megmondani. Talán a könyvtárosok tudnák, de hogy ők örülnek, hogy vannak még papírfalók vagy pont őket eszi a franc, mert most is épp 10 könyvvel vagyok elmaradva.. - no, ezt sem tudom. Azt viszont tudom, hogy mindig van néhány könyv, amiről lelkesen tudok beszélni, szeretem a könyvtárak illatát és katonásan bírom amikor a bal "hosszú hüvelykujjtávolító izmom" begörcsöl miközben fél kézzel egyensúlyozok pár száz oldalt a már kihült víz fölött.

Röviden ennyi lenne. A hosszabb pedig most kezdődik, ugyanis most tört rám a frász, hogy majd az unokáim nem fogják tudni, hogy tata mit olvasott, és ez baj lenne. Ezért fogom ide leírni néhány könyves (meg pédéeffes) élményem. Az unokák miatt.

Általában a világ megváltásával hozható kapcsolatba a legtöbb tervem, ez azonban kivétel, itt tényleg csak az unokákról van szó, semmi távolabbi cél nem lebeg előttem.