Sokkal sűrűbben terveztem frissíteni ezt a blogot. Ráadásul az ötlet csírájában még arról szólt, hogy saját gondolatokat kéne megosztani itt. Úgy tűnik ilyenek nincsenek, de ismét találtam egy olyan szösszenetet ami nagyon egybecseng az általam vallott nézetekkel és egy nálam sokkal okosabb ember igen szépen meg is fogalmazta. Úgy gondoltam, hogy jó lenne, ha minél több emberhez eljutna ez a néhány gondolat (bizony, rengeteg inkognitóba bújt olvasóm van), viszont a szerző sikeresen elbújtatta modern fizika és modern fizika közé. Richard Feynman Nobel-díjas fizikus írja A fizikai törvények jellege c. művében (az első néhány bekezdés "fizikásabb", de egyáltalán nem ördöngős):
A világ jelenségeinek leírására van egy olyan módszerünk, amely a jelenségeket különböző szinteken, egyfajta hierarchikus rendben közelíti meg. Nem törekszem most túlzott pontosságra, és nem is osztom fel a világot meghatározott szintekre, csupán érzékeltetni kívánom, hogy mire is gondolok az eszmék, gondolatok hierarchiájáról beszélve.
A dolgok egyik végén a fizika alapvető törvényei állnak. Aztán kitalálunk különféle közelítő fogalmakat, amelyeknek a végső magyarázata - hitünk szerint - az alapvető törvényekben rejlik. Ilyen például a "hő". A hő az atomok ugráló mozgása, és ha egy forró testről beszélünk, akkor nagyszámú ide-oda cikázó atomot képzelhetünk magunk elé. De erről néha elfeledkezünk, ugyanúgy, ahogy a gleccserre gondolva sem merül fel bennünk mindig az eredetileg leesett hexagonális hó- és jégkristályok képe. Egy másik példa ugyanerre a sókristály. Ha alapjaiban vizsgáljuk, az nagyszámú protonból, neutronból és elektronból áll: de a "sókristály" fogalma már az alapvető kölcsönhatások révén kialakult sajátos elrendeződés teljes képét magában hordozza. A "hő"-höz hasonló a "nyomás" fogalma is.
Ha egy lépcsőfokkal feljebb lépünk, következnek az anyagi tulajdonságok - mint például a "törésmutató", amely megmondja, hogyan térül el a fény egy anyagon áthaladva, vagy a "felületi feszültség", ami lehetővé teszi, hogy a víz összehúzódjék, mindkettőt számokkal adhatjuk meg. És itt már több törvényen át vezet az út addig, amíg felismerjük, hogy ez esetben például az atomok vonzó hatása játszik szerepet. Mégis "felületi feszültség"-ről beszélünk, és nem mindig törődünk azzal, hogy ennek melyek a tényleges, belső okai.
Lépjünk még feljebb! A vízről eszünkbe jutnak a hullámok, a hullámokról a viharok, és más, a viharhoz hasonló jelenségek: például a napkitörések, majd erről a csillagok. És nem mindig érdemes az alapokig visszanyúlni! Valójában legtöbbször ezt nem is tudnánk megtenni, mert minél feljebb lépünk a hierarchián, annál több a közbenső lépés, és szinte mindegyiknek van gyenge pontja. Igazából ezt ma még nem tudjuk áttekinteni.
És ahogy egyre magasabb szintre érünk, úgy követik egymást az egyre bonyolultabb dolgok: az izomrángások vagy idegimpulzusok, amik a fizikai világ olyan roppant bonyolult jelenségei, amelyekben az anyag szerveződése már rendkívűl magas fokon áll. Aztán következnek a békák...
És még tovább lépve olyan fogalmakkal találkozunk, mint "ember" és "történelem" vagy "politikai célszerűség" és így tovább: olyan fogalmak sokasága ez, amelyek már igen magas szinten állnak.
És ha még tovább megyünk, következik a gonoszság, a szépség, a remény...
Melyik "vég" áll közelebb Istenhez - ha szabad e vallásos szóképpel élnem -, a szépség és a remény, vagy az alapvető törvények? Én úgy vélem - a dolgok szerkezeti összefüggéseit nézve-, az a helyes, ha valamennyi tudomány, sőt nem csupán a tudományok, de minden intellektuális erőfeszítés arra irányul, hogy felismerje a hierarchia összefüggéseit: összekapcsolja a szépséget a történelemmel, a történelmet az emberi pszichológiával, a pszichológiát az agy működésével, az agy működését az idegimpulzusokkal, az idegimpulzusokat a kémiával, és így tovább: felfelé vagy lefelé lépegetve a létrán, mindkét irányba. És ma még - nincs értelme áltatni magunkat - nem vagyunk képesek arra, hogy a dolgokat egyik végüktől a másikig egyenes vonalban kövessük, hiszen még csak most kezdjük felismerni ezt a hierarchikus rendet.
Én nem hiszem, hogy bármely "vég" közelebb állnak Istenhez. Bármely végen állva, s csupán annak pillérein végigsétálva azt remélni, hogy ilyen szemszögből az egész megérthető, tévedés. Hiba azt hinni, hogy akár a gonoszság-szépség-remény oldaláról, akár az alapvető törvények oldaláról az egész világ mélységei megérhetőek. Éppen ezért nem szabad - álljunk akár az egyik végén, akár a másikon - egymás munkáját semmibe vennünk. (Ezt valójában nem is tesszük, de az emberek azt hiszik, igen.) És nem feledkezhetünk meg azok népes táboráról sem, akik a közbeeső területeken dolgoznak, és egyik lépcsőfokot a másikkal összekapcsolva napról napra teljesebbé teszik a világról alkotott képünket. E szövevényes hierarchiák bonyolult világa csak lépésről lépésre, valamennyi terület művelőinek összefogásával érthető meg.
