Ötödször futok neki ennek a bejegyzésnek, az előző négy próbálkozásban pedig túl sűrűn fordultak elő az ún. "nagy szavak" - nem igazán szeretem őket. Elfáradtam. (nem, nem tudom megírni ezt nagy szavak nélkül, íme:) Ha pedig "van Isten" és szabad tőle bármit is kérni, úgy gondolom az talán csak az erő lehet a mindennapjainkhoz.

Ma a villamoson hazafelé zötykölődve elhatároztam, hogy írok magamnak egy fohászt, afféle erő-kutat. Nem emlékszem, hogy valaha is éreztem volna késztetést, hogy l'art pour l'art írjak, de a saját ima ötlete már régen motoszkál a kobakomban. Sosem írtam meg, mert attól tartottam, hogy nem tudnám kellőképpen papírra vetni, csak egy satnya árnyéka lenne az eredeti gondolatnak, azzal pedig nem akartam szembesíteni magam.

Aztán kaptam valamit, ami azt hiszem leggyakrabban férjes asszonyok körleveleiben fordul elő szívet repesztő stock fényképekkel körbefonva, Chopin muzsikával a háttérben. Nekem is szokott folyni a könnyem, amikor anyukám megnyit egy-egy ilyet.. (valószínűleg elkalandoztam; mindegy, mostmár hatodszor nem fogom újraírni)

Úgy érzem Exupéry imája a sértetlen formája annak a gondolatsornak, ami bennem is megfogalmazódott. Érdemes lenne minden reggel fennhangon elolvasni. Főleg most, Advent alatt.

Uram! Nem csodákért és látomásokért 
fohászkodom, csak erőt kérek a 
hétköznapokhoz. 

Taníts meg a kis lépések művészetére! 

Tégy leleményessé és ötletessé, 
hogy a napok sokféleségében és 
forgatagában időben rögzítsem 
a számomra fontos felismeréseket 
és tapasztalatokat. 
Segíts engem a helyes időbeosztásban. 
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok 
fontossági sorrendjének, elsőrangú vagy
csupán másodrangú fontossága 
megítéléséhez. 

Erőt kérek a fegyelmezettséghez és a 
mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak 
az életen, de értelmesen osszam be 
napjaimat, észleljem a váratlan 
örömöket és magaslatokat. 

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy 
az életben minden simán kell, 
hogy menjen. Ajándékozz meg azzal a 
józan felismeréssel, hogy a nehézségek, 
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések 
az élet magától adódó ráadásai, 
amelyek révén növekedünk és érlelődünk. 

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, 
akinek van elegendő bátorsága és 
szeretete az igazság kimondásához. 
Az igazságot az ember nem magának 
mondja meg, azt mások mondják meg nekünk. 
Tudom, hogy sok probléma éppen 
Úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. 

Kérlek segíts, hogy tudjak várni. 
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk 
Van a barátságra. Add, hogy az élet legszebb, 
legnehezebb, legkockázatosabb és 
legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk. 

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a 
kellő pillanatban és a megfelelő helyen 
szavakkal vagy szavak nélkül egy kis 
jóságot közvetíthessek. 

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől. 
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, 
amire szükségem van. 

Uram! Taníts meg a kis lépések művészetére! 

Ámen

(Antoine de Saint Exupéry: Ima)